Az Azték Birodalom elhelyezkedése

Az aztékok indián törzse az amerikai kontinens egyik legkiterjedtebb bennszülött civilizációját hozta létre a 14–15. században. Birodalmukat katonai hatalomra alapították a Mexikói-fennsíkon, a mai Mexikó középső és délebbi részén, a Mexikói-öböl és a Csendes-óceán között. Magukat mexikáknak nevezték, a legenda egyik változata szerint Huitzilopochtli, a törzs főistene utasítására, aki egyúttal a harcosok patrónusa is volt. Az "azték" név a monda szerinti előző hazájukra, Aztlán-ra utal. (Aztlán jelentése: A gémek otthona.)

Fővárosukat, Tenochtitlánt a mai Mexikóváros helyén, egy szigeten építették fel. Onnan kiindulva főként déli és keleti irányban hódítottak területeket. Vallási-társadalmi berendezkedésüket, társadalmuk törvényi alapjait a korábban itt élt olmékoktól, és a későbbi, harcosabb szellemű toltékoktól örökölték, illetve vették át.A Birodalom kialakulása

Mexikói-medence és Tenochtitlán a spanyol hódítás idején

A 2–12. században vadász- és gyűjtögető nomád népekkel (összefoglaló nevükön a chichimec-ekkel) éltek együtt Mexikó északi fennsíkjain, majd dél felé húzódtak. Itt ütköztek össze a toltékokkal, egy hozzájuk hasonlóan agresszív törzzsel (fővárosuk a Mexikóvárostól északra fekvő Tula volt). Idővel az aztékok sikeresen leigázták őket, és átvették katonai szervezetrendszerüket. A 13. században nyomultak be a Mexikói-felföldre, és alig száz év leforgása alatt uralmuk kiterjedt a mai Guatemala határáig.

1300 előtt alapították első fővárosukat, a dombos vidéken fekvő Chapultepecet (jelentése: A szöcskék dombja). Később a Texcoco-tó nyugati partján telepedtek le. A 14. század elején visszavonultak a tó jól védhető szigeteire, és ott alapították meg 1325-ben Tenochtitlánt, ahol ma Mexikó fővárosa fekszik. Katonaállamuk részben más városokkal kötött szövetségben, részben folytonos és igen agresszív hódításokkal számottevő birodalommá nőtt, amelynek lényeges bevételi forrása a leigázott népektől szedett sarc volt.

1372-ben választották meg első uralkodójukat, Acamapichtlit (uralkodása: 1376–1395).

1428-ban megalakították Tenochtitlán, Texcoco és Tlacopán városállamok katonai szövetségét, amiben a vezető szerepet Tenochtitlán vívta ki. Ezzel megalapították az Azték Birodalmat, amely 1521-ig állt fenn. Legnagyobb területét az 1502-ben hatalomra került II. Moctezuma király idején érte el: határait két óceán mosta, lakóinak száma elérte a 2 millió főt.

Az azték királyok:

• Acamapichtli (1376–1395)
• Huitzilihuitl, Acamapichtli fia (1395–1416)
• Chimalpopoca, Huitzilihuitl fia, Acamapichtli unokája (1416–1427)
• Itzcoatl, Acamapichtli fia (1427–1440)
• I. Montezuma, Huitzilihuitl unokája (Ilhuicamina fia, 1440–1469)
• Axayacatl, Itzcoatl unokája (1469–1483)
• Tizoc, Axayacatl öccse (1483–1486)
• Ahuizotl, Axayacatl öccse (1486–1502)
• II. Montezuma, Xocoyotzin (Axayacatl fia, (1502–1520)
• Cuitláhuac, II. Montezuma öccse, (1520)
• Cuauhtémoc, Ahuizotl fia, trónfosztva, †1525

Társadalom [szerkesztés]

A 15–16. századra az aztékok egy hatalmas, despotikus államot hoztak létre, jelentős katonai erővel. A mai Közép-Mexikó szinte minden népét leigázták, így végül 4-5000 kisebb adófizető állam fölött uralkodtak. Ezeket ők látták el nyersanyaggal és különböző árucikkekkel. A harc lételemük volt. Minden felnőtt férfi számára kötelező volt a hadbavonulás, a fiúgyermekeket pedig már 5 éves koruktól katonai iskolákban nevelték.

A városok vezetői és a felsőbb réteg tágas és igényesen berendezett házakban éltek, a közemberek szorosan egymás mellé épített, magas falakkal elválasztott lakásokban. A lakosztályok között keskeny utcák és átjárók voltak.

Gyakran hadjáratot indítottak, ha nem volt elég feláldozni való fogoly vagy rabszolga, és nagy ünnep közeledett. A háborút egyébként szent dolognak tartották. Még a hadüzenetet vivő futárok is előjoggal bírtak: mindaddig nem bánthatta senki őket, amíg főutakon közlekedtek, a nagyvárosokban pedig lakoma és pihenőhely várta őket.

Azték harcosok

Társadalmuknak három rétege volt:

• a harcosok osztálya, élén az uralkodóval;
• a papok;
• a köznép: földművesek, kézművesek, művészek, kereskedők.
• a legalsóbb ranglétrán a háborúk foglyai, a rabszolgák álltak.

Az papok igen magas pozíciót töltöttek be az azték társadalmi rendszerben, de elvárták tőlük a szűzies, tiszta életmódot és azt, hogy folyamatosan sanyargassák testüket. Ők állapították meg áldozati rítusok és nagyobb vállalkozások szerencsés időpontjait: mikor lesznek a legkegyesebbek az istenek, mikor ajánlatos háborúba indulni, mikor valószínű a kudarc. Nemcsak csillagjóslással foglalkoztak; ők voltak az írástudók, a tudomány művelői is. A városok élén hadvezérek és papok álltak, közülük a tenochtitláni volt a legtekintélyesebb. A birodalom gyors területi gyarapodása azonban ingatagnak bizonyult: a mindennapos lázadások, adómegtagadások és a büntető hadjáratok lassan aláásták az aztékok hatalmát. Végső fokon ez volt a spanyolok gyors sikerének döntő oka.

Gazdaság [szerkesztés]

Amikor nem háborúztak, szorgalmas földművelő életet éltek. Mint kiváló mezőgazdászok, öntöztek, mocsarakat csapoltak le. A Texcoco-tó körül teraszosan kialakított földeken kukoricát, zöldségfélét és gyapotot termesztettek; tőlük „örökölte” a világ a pulykát, de ők maguk megették a kutyahúst is. Hogy növeljék az élelmiszerellátást, a tavak vizeiben úszó kerteket (chinampá-kat) építettek. Ezt a földművelési módszert ma is alkalmazzák Xochimilco körül, Mexikóváros közelében, de ma már főképpen csak virágtermesztésre. Az Azték Birodalomban beszélt nahuatl nyelvből származik például a „tomato” (paradicsom) és az „avokádó” szó is. Az aztékok az elsők között fedezték fel, hogy a kakaóbabból finom italt lehet készíteni "chili" (mexikói erőspaprika) és vanília hozzáadásával. A vallási rítusaikhoz szükséges dohánnyal is kereskedtek. Váltópénzként az arannyal töltött madártollat és a kakaóbabot használták. Beszerzői útjaik során a kereskedők fontos hírszerzői feladatot is végeztek.

Vallás [szerkesztés]

Az ember áldozat a Magliabechiano azték kódexben ábrázolva

Quetzalcoatl, levegő és teremtő isten emberi formájában, a Borgia kódexből

Az Azték Birodalom lakóinak kultikus életében, vallásában mindig is központi helyet foglalt el a véráldozat. A vérnek mitikus őserőt tulajdonítottak: úgy hitték, a vér működteti az egész mindenséget, ez az az életnedv ami erőt ad a létezésnek.

Az aztékoknak--a hódító beállítottságú rómaiakhoz hasonlóan--rengeteg istenük és istennőjük volt, akiket mind egy vagy több tevékenységhez, illetve természeti jelenséghez kapcsoltak. Hitük szerint a bőséges termés, a katonai siker, az egyéni boldogulás, egyszóval életük minden elképzelhető eleme egy-egy megfelelő isten kegyétől függött. Társadalmi fejlődésük során isteneik panteonja egyre gyarapodott: mivel gyakran a meghódított területek vallási kultuszait is beolvasztották a magukéba, számos isten szinte ugyanazt a feladatot látta el. Az istenek szövevényes viszonyban álltak egymással az általuk patronált jelenségek, "felügyelt" dolgok, vagy rokonság alapján. Sok isten a földművelés valamilyen ágának felelőse, védelmezője volt, mivel ez volt az aztékok megélhetésének alapja.

Legfőbb istenük Huitzilopochtli volt, de jelentős kultusza volt Quetzalcóatlnak, az emberiség teremtőjének is, akit a tolték mitológiából vettek át. Chicomecóatl, a "Két kígyó" volt a gazdaság alapját jelentő kukorica istennője, a holdat és a csillagokat pedig Coatlicue istennő szülte. Az életadó eső istene Tláloc-ként ismeretes a középamerikai mitológia világában. Az istenek legtöbbje, mint hírvivőjük, Chac Mool is, minden, az aztékokkal rokon hitvilágban megjelenik. A Chac Mool fekvő vagy ülő szoboralakja megtalálható a yucatáni romok között is.

További istenek:

• Ometecuhtli, az istenek apja
• Omeccíhuatl, az istenek anyja

• Centeotl (az istenek anyja; termékenység)
• Chalchiuhtlicue (a vizek istennője)
• Chipe-Totec (a tavasszal újjászülető növények istene)
• Coxolxauhqui (holdistennő)
• Ehecatl (szélisten)
• Huehueteotl (tűzisten)
• Mictlantecuhtli (a halál istene)
• Mixcóatl, a felhőkígyó
• Tezcatlipoca (egyebek közt az aszály istene)
• Tlaltecuhtli (az újjászületés istennője)
• Tlazolteotl (a termékenység istennője)
• Tonatiuh (a nap és a naptár istene)
• Tonantzin (földistennő)
• Huitzilopochtli, a "Déli kolibri" (a vadászat istene)
• Xilonen (kukoricaisten)
• Xipe Totec (tavaszisten)
• Xiuhtecuhtle (tűzisten)
• Xochipilli (a lelkek ura)
• Xochiquetzal (a művészetek istennője)
• Xólotl (a balszerencse istene)

Az istenek tisztelete mellett fennmaradt egyes állatok ősi tisztelete is. Természetfölötti erőt tulajdonítottak a sasnak, ami a harciasság és a fény, a Nap szimbóluma volt. A jaguárban a hatalom és a bátorság jelképét látták, a kígyó vedlése pedig a világ folytonos megújulását és ugyanakkor változandóságát, hullámzó mozgásával pedig a vizet és így a termékenységet jelenítette meg. Az állatalakokat sok kisebb istenség is követte, de akárhogy is gyarapodott számuk, tiszteletük nem csökkent.

Kultúra [szerkesztés]

Az aztékok hitvilága átfonta életük minden eseményét. Vallásuk korántsem csupán a birodalomépítő küzdőszellem fenntartását biztosította, hanem egységes és átfogó világképet nyújtott a népnek, rugalmassága fejlett társadalmi rendszer kialakítását tette lehetővé. A vallás valójában nem vált külön a törvénykezéstől--inkább a birodalom rendjét szolgálta. A bűn és egyéb kihágások megtorlása, a túlvilági és a mindennapi élet rendje egyszerre tartozott a törvénykezésre és a hitre.

Eredetmítoszuk szerint napistenük, Huitzilopochtli arra utasította őket, ott telepedjenek le, ahol egy különleges jelre bukkannak: egy kaktuszon ülő, kígyót tartó sasmadarat fognak látni. 1325 körül az aztékok meg is találták a madarat a kígyóval a Texcoco-tó egyik mocsaras szigetén, és a helyszínen megalapították Tenochtitlánt, „a Fügekaktusz helyét”.

Bár vallási szokásaik mai szemmel kegyetlennek és barbárnak tűnnek, erkölcsi normáik roppant szigorúak voltak. Ha valaki eltulajdonított egy darab földet, vagy többet művelt, mint ami járt neki mint családtagnak, vagy túllépett a kiszabott földterület határán, akkor súlyosan, akár halállal is büntethették. A házasságtörés is járhatott fővesztéssel, és hasonlóan bírálták el a részegséget is. Enyhébb esetekben megengedték a katolicizmuséhoz hasonló "vezeklést" és volt "bűnbocsánat", de náluk mindenki csak egyszer indulhatott újra "tiszta lappal". A halál utáni létet is uralta a társadalmi meghatározottság: a dicső harcosok minden további küzdelem nélkül lepkeként vagy kolibriként örülhettek a boldog újjászületésnek; másokra viszont fáradságos és veszélyes út várt a túlvilág különböző szintjein, és arra csak a rangjuknak megfelelő segédeszközöket vihették magukkal.

Képírásos hieroglif írásrendszert használtak, de írott emlékeik nagyrészét a spanyolok elpusztították. Naptárrendszerük fejlettebb volt, mint a Gergely-naptár. Ismerték a helyi érzéstelenítést, a narkózist, számos, bonyolult sebészeti beavatkozást, használták a kinint, de az egészségi problémák többségét (akárcsak a kor Európájában) ráolvasásokkal, mágikus gyógyító formulákkal próbálták megoldani.

Vallásos építményeik közül legjelentősebbek a teocallik; a babilonihoz hasonló építészeti formát elődeiktől vették át.

Az egyházat ifjak szolgálták, akiket egy-egy évre elszakítottak családjuktól. A fiúk 18–20, a lányok 12–13 évesek voltak. A fiúk gondoskodtak a szertartásokhoz szükséges tömjénről, tűről, ruházatról, a lányok pedig tisztán tartották a templomot, elkészítették a papknak szánt, illetve az isteneknek feláldozni kívánt ételeket. Napi feladatuk volt a vezeklés. Az éjféli tömjénégetés után elvonultak egy elhagyott helyre, hogy ott áldozatot mutassanak be. A fiúk obszidián pengével megkarcolták lábikrájukat, a vérrel pedig bekenték halántékukat a fülük aljáig. Ezután egy tóban lemosták magukat. A lányoknak a fülükből kellett vért serkenteniük, és ők nem tóban, hanem a házukban található medencében fürödtek le. Az egyéves szolgálat után az ifjak hazamehettek és megházasodhattak.

Nyelv [szerkesztés]

Bővebben: Azték nyelv

A Birodalom hivatalos nyelve a klasszikus azték nyelv, másnéven náhuatl volt. Az azték inkorporáló (erősen agglutináló) indián nyelv. A spanyol hódítások után majdnem kihalt, jelenlegi változatait elszórtan, megközelítően másfél millióan beszélik, nagy részük kétnyelvűségben a spanyollal. Néhány ezer elszigetelten élő indián csak aztékul tud.

A civilizáció pusztulása [szerkesztés]

A királyoktól a legutolsó emberig a birodalom minden lakójának teljes életét áthatotta a spiritualitás. Teremtésmítoszuk szerint előttük már négy birodalom (és az emberiség generációi) létezett, az övék volt az ötödik. Az istenek mind a négy előzőt elsöpörték különböző világkatasztrófákkal, és azt hitték, az övéknek is vége szakad majd egy 52-éves világkorszak végén. Az utolsó ilyen korszakukban ráadásul egy üstökös megjelenése is nyugtalanította a papokat, és 1519-ben egy nagy templomtüzet is baljós jelként értelmeztek.

Hittek egy fehérbőrű, jóságos félistenben Quetzalcóatl néven, aki a régmúltban földművelésre és építészetre tanította a tolték törzseket. A jóslat szerint valahonnan keletről kellett hazatérnie amerre erdetileg eltűnt; így történt, hogy amikor 1519-ben egy maroknyi spanyol katona és kalandor partra szállt, vezérüket, Hernán Cortés-t még Moctezuma is a hazatért félistennek vélte.

Miután Cortés és társai megszállták Tenochtitlánt, eldöntötték hogy az ördögimádó aztékokkal nem tárgyalni kell, hanem tűzzel-vassal át kell őket téríteni a keresztény hitre, és elfoglalták a Tlaloc tornyát. Cortés kitakaríttatta a templomot, oltárt emeltetett benne, előtte pedig felállították a keresztet és kifüggesztették Szűz Mária képét. Az aranyakat és drágaköveket eltávolították, a falakat virágokkal díszítették.

Ezután Cortés elment a fővárosból. Az aztékok papi testülete helyettesétől, Alvaradótól kért engedélyt, hogy a nagy teocalli-ban Huitzilopochtli tiszteletére megrendezhessék az évenként szokásos tömjénáldozat ünnepségét. Alvarado két feltételt szabott: nem áldozhatnak embert és fegyver nélkül kell megjelenniük. Vagy hatszáz azték vonult fel ünnepelni, a legelőkelőbb nemesi családok tagjai. A fegyvertelen hívőket az ünnepség tetőpontján a spanyolok lerohanták, és mind egy szálig lekaszabolták.

Az alattomos vérfürdő hatására az aztékok fellázadtak. Alvarado a palotában sáncolta el magát, és azt sikerült megtartania Cortés seregének visszatértéig. Az aztékok az elfogott Moctezuma helyetteséül annak egyik fivérét, Cuitláhuacot választották, és csaknem szünet nélkül ostromolták a palotát. Cortésnek sikerült áttörnie Alvaradóhoz, de maga is bent rekedt az ostromgyűrűben. Többször is kirohant, és mindannyiszor nagy veszteségeket okozott az aztékoknak, azok viszont lerombolták az összes, a palota szigetét a város többi részével összekötő hidat. Moctezuma, aki valószínű továbbra is a visszatért Quetzalcóatlnak vélte Cortést, békítő beszédet intézett alattvalóihoz, a nép azonban megkövezte. II. Moctezuma, az aztékok egykori nagy uralkodója, majd a spanyolok foglya 1520, június 30-án halt meg.

Az uralkodó elvesztése után Cortés kitörésre szánta el magát. Hordozható hidat ácsoltatott, és megpróbálta kihasználni azt, hogy a Napot tisztelő aztékok idegenkedtek az éjjeli harctól. Ez a spanyol történelemben a noche triste, azaz "szomorú éjszaka".

A maroknyi spanyolnak a kezdetlegesen felfegyverzett azték harcosok tízezrein kellett keresztültörnie július elseje éjszakáján. Cortést és embereit nem vették észre egészen addig, amíg el nem érték a töltés útját. Ekkor zuhogni kezdett az eső, ami egy időre gyakorlatilag harcképtelenné tette az íjászokat, és a csúszós talaj erősen megnehezítette a spanyolok haladását. A hordozható híd besüppedt a sárba, ahonnan nem tudták többé kiemelni. A szervezett visszavonulás fejvesztett meneküléssé fajult, a hadsereg csoportokra bomlott. Ki gyalog, ki lóháton vetette magát az árokba, hogy elérje a túlsó partot. A zsákmány mind odaveszett. Reggelre a spanyolok mintegy harmada és a szövetséges tlaskalánok negyede-ötöde ért ki a városból, valamennyien kisebb-nagyobb sebekkel. Odaveszett minden tűz- és lőfegyver, az íjak egy része, a lovak többsége.

Nyolc napig tartó csatározások közepette a spanyolok megpróbálták elérni a szövetséges indiánok területét, mígnem 1520. július 8-án az Otumba völgyében nagy, és látszólag minden korábbinál jobban szervezett azték sereg állta útjukat. Cortés maradék húsz lovasával az élen betört az azték sorok közé, átvágta magát a parancsnok gyaloghintójáig, és megölte Cihuacul-t, az aztékok fővezérét. Amikor meglengette annak vezéri jelvényét, az aranyhálót, a túlerőben lévő aztékok fejvesztve menekülni kezdtek; ezután már ekkora sereget soha többé nem tudtak összeszedni. Az Azték Birodalom abban a pillanatban bukott el, amikor Hernán Cortés az aranylobogót meglengette. Cuauhtémoc (Ahuitzotl fia, az aztékok utolsó uralkodója), ellenállásra buzdídotta népét, de harca hiábavaló volt. Cortés elfogta, magával vitte egy yucatáni expedicióra, és árulással vádolva felakasztatta egy ceiba fára.

Források [szerkesztés]

Martos-Hebert: Történelem 3., Reáltanoda Alapítvány, Gyomaendrőd 1994.

Külső hivatkozások [szerkesztés]

• Azték pantheon
• A vér kultusza
• Azték vallás
• Aztec mythology
• Női egészség, női gyógyítók az aztékoknál
• A lefejezett kultúra

Forrás:wikipédia