Életrajza [szerkesztés]

Kolumbusz Kristóf, eredeti nevén Cristoforo Colombo (spanyolul Cristóbal Colón, latinul Christophorus Columbus) 1451. augusztus 25. és október 31. között született Genova San Stefano elővárosában, s 1506. május 20-án hunyt el Valladolidban. Neve, az olasz colombo szó magyarul galambot jelent.

Korai évei [szerkesztés]

Gyermekkoráról igen kevés információ áll rendelkezésre.

Kolumbusz Kristóf 1451-ben született Genovában. Apja Domenico Colombo genovai takács († 1498), édesanyja Susanna Fontanarossa volt. Három öccse volt: Bartolomeo, Giovanni Pellegrino és Giacomo, valamint egy lánytestvére, Bianchinetta.

Első tengeri útjára 14 évesen ment.

1492. december 21-én naplójába a következőt jegyezte be:^[1]

	Már 23 éve járom a tengert és sohasem hagytam el említésre méltó időre.

	Már kora ifjúságomban tengerre szálltam és ma is hajózok rajta és mindenkinek ez a hivatása, aki szívósan törekszik e világ titkainak a megismerésére.

Kolumbusz otthona Genovában

Kolumbusz Kristóf arcképe. Sebastiano del Piombo festménye (1529-1531)

Élete [szerkesztés]

Első hajóútja [szerkesztés]

1476-ban kihajózott a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra. Hajója kalóztámadás áldozata lett. Portugáliába vetődött és az év augusztusának végén vagy szeptemberének elején érkezett meg Lisszabonba, ahol 10 évet maradt. Itt érlelődött meg nagy terve, hogy nyugatról érje el Indiát úgy, hogy az Atlanti-óceánon átkel, eljut Kínába, onnan a mai Japánba és végül Indiába.

Portugália [szerkesztés]

1474-ben meghalt IV. Henrik kasztíliai király. Két örököse között javában dúlt a kasztíliai háború a trónért, amikor Kolumbusz az országba érkezett.

A 14. században még keveset tudtak Európában Portugáliáról, de a 15. században a legnagyobb tengeri hatalmak sorába emelkedett és elérkezettnek látták az időt a gyarmati terjeszkedéshez. 1415-ben elfoglalták Ceutát, a mórok Gibraltári-szoros afrikai partján fekvő erődjét. Ezzel megszületett Portugália első tengerentúli birtoka.

A következő utakat az Avis-dinasztia megalapítójának harmadik fia Henrik herceg, Tengerész Henrik dolgozta ki. Afrika nyugati partjain tengeri utat épített ki. 1419-ben – nyugat felé terjeszkedve – Tengerész Henrik és kapitányai elfoglalták Madeirát, majd 1449-ben az Azori-szigeteket.

1434-ben – a déli területek felé indulva – a portugálok elfoglalták a Bojador-fokot, majd a Szenegál partjainál hajózva elérték Afrika legnyugatibb csücskét a Zöld-fokot. 1442-ben fekete rabszolgákat vittek Lisszabonba.

1456-ban felfedezték a Zöld-foki-szigeteket, majd elfoglalták a Guineai-öblöt. 1460-ban meghalt Tengerész Henrik, de ez nem állította meg a portugálokat. Sorban elfoglalták a Borspartot, az Elefántcsontpartot, az Aranypartot és a Rabszolgapartot. Kolumbusz ezidőtájt ismerkedett meg Lisszabonban egy előkelő portugál nemesi családból származó hajadonnal Donna Felipa Perestrello e Monizzal, akit később (pontos időpont ismeretlen, de 1476 telén lehetett) feleségül vett.

1477 első napjaiban indult egy kereskedelmi expedíció Albion felé. Az egyik hajón tartózkodott Kolumbusz is. Télen fejezték be az északi hajóutat. Elhagyták az Ír-tengert és Albion partjait, Izlandot, de nem látta a Thile-szigetet. Ebben az időben Kolumbusz cukorral és könyvekkel kereskedett.

	A Mindenható akaratából élt egy Christoforo Colombo nevezetű, genovai földről származó ember, aki könyvekkel kereskedett ezen az andalúziai parton.
–Andrés Bernáldez[2]

Testvérével térképészeti vállalkozása volt, közben önképzés révén elsajátította a latin nyelvet, valamint tanulmányozta az Ó- és Újszövetséget.

1478-ban Porto Santón, Diego nevű fia született. Ettől az évtől gyakorlati hajózási tanfolyamra járt. 1483-1484 között Guineában járt. Ezzel az úttal fejeződött be a gyakorlati tengerész kiképzése.

1485-ben meghalt felesége, anyagi helyzete egyre rosszabbodott. 1485 nyarán – miután kapcsolata felesége családjával teljesen megszakadt – elhagyta Portugáliát és Kasztíliába utazott. Vele ment az akkor 7 éves fia Diego, testvérét pedig Angliába küldte.

Kasztília [szerkesztés]

Kolumbusz Lisszabonból Palosba indult, hogy Hualva városban, sógornőjénél elhelyezze kisfiát, de útközben megpihentek a La Rabida-kolostorban, s Kolumbusznak annyira megtetszett a hely, hogy egy időre otthagyta fiát.

Kolumbusz bemutatja tervét a királyi párnak (színezett metszet, ismeretlen művész alkotása)

Kolumbusz Córdobába utazott Kasztíliai Izabella királynő és Aragóniai Ferdinánd udvarába, hogy „vízum”-ot kérjen. A királyi pár sokat váratta Kolumbuszt, míg végül kb. 5 hónap után egy Madrid melletti kisvárosban, 1486. január 20-án fogadták őt, de döntést nem hoztak. 3000 maravédi segélyt kapott a várakozás idejére. 1486. július 3-án ismét fogadták, döntés azonban újra nem született, ezért ismét 3000 maravédit adtak át Kolumbusznak megélhetési segély címén. 1487. október 15-én még mindig nem döntött a királynő és a király, ezért újabb 4000 maravédit kapott Kolumbusz.

Kolumbusz sok időt töltött Cordobában, így lassacskán megismert pár családot. 1487 nyarán így ismerkedett meg Beatríz Enríquez de Haranával.

Anyagi helyzetük nagyon rossz volt, ezért Kolumbusz életjelt küldött magáról II. János portugál királynak. A király válaszlevelében megírta, hogy fogadja őt, így Kolumbusz meglátogatta, de miután elmondta tervét a királynak, ő „kitette a szűrét”. Ekkor Kolumbusz újra próbálkozott a spanyol királyi párnál, de nem fogadták őt. 1488. június 18-án újabb 3000 maravédit fizettek.

1488. augusztus 15-én megszületett Beatríz és Kolumbusz Fernando nevű gyermeke, de Kolumbusz soha nem házasodott össze Beatrízzel. A királyi pár Granada elfoglalásával és a mórok kiűzésével volt elfoglalva, így Kolumbusz csak 1491-ben találkozhatott újra velük.

1491 őszén Kolumbusz visszatért Rábidába, a kolostorban azonban már nem a régi szerzetes (Antonio de Marchena), hanem egy új (Juan Pérez) fogadta. A szerzetes közbenjárására a királynő 20 000 maravédit küldött Kolumbusznak, hogy vásároljon magának ruhát, egy hátas öszvért, aztán járuljon elé. Ez év novemberében Kolumbusz megérkezett Santa Fé táborába, ahol Izabella királyné tartózkodott. 1492. január 21-én a tizenegyéves háború végetért, így a királyi pár Kolumbusz ügyére koncentrálhatott. Még 1492 januárjában meghozták a döntést, az expedícióval kapcsolatos szerződés azonban csak 1492. április 17-én került aláírásra. A teljes expedíció összesen 2000000 maravédibe került.

1492. április 30-án Kolumbusz admirális és alkirály lett.

Az első utazás [szerkesztés]

Az első út jelentős szereplői:

Kolumbusz három hajójának másolatai

Kolumbusz 1492. május 12-én elhagyta Santa Fét és Rábidába indult, majd május 23-án Palosba érkezett. 1492. augusztus 3-án az Odiel- és a Tinto-folyók összefolyásánál lévő Saltés-zátonytól felszedték a horgonyt és nekivágtak az útnak. A Santa María zászlóshajó volt, míg a Niña és a Pinta karavellák voltak.

1492. december 24-én a Santa María tönkrement, így a Niña lett a zászlóshajó.

Az út kezdete

Az út a Kanári-szigetekig 6 napig tartott. A Pintával több alkalommal is voltak gondok (kétszer eltörött a kormánya, valamint a hajó testén rés keletkezett).

Gran Canaria partján lehorgonyoztak a Pintával és a javítás miatt szeptember elejéig ott időztek. Szeptember 9-én hagyták el a Kanári-szigetek utolsó szigetét Hierót (Ferrót). Ekkor 28 napja voltak úton. Szeptember 16-án elérték a Sargasso-tengert, amelyet október 5-én hagytak el. A hajók október 7-ig nyugat felé haladtak, de akkor a kapitány irányt változtatott és nyugat-délnyugat felé ment tovább.

Elérték a következő szárazföldet a Canaveral-, illetve a Kennedy-fokot Florida keleti partján.

Október 11-én a szárazföld közelének jelei jelentkeztek: nádtöredéket, tüskebokor-ágat piros bogyókkal és faragott pálcát láttak a tengerészek a víz tetején úszni.

Az első utazás

1492. október 12-én éjjel a hajók elérték a Bahama-szigeteket, melyeknek láncolata Floridától Kubáig és Haitiig terjed. A szigetek száma kb. 1000.

Kolumbusz kiköt a Guanahani-szigeten

A Bahama-szigetek füzérének keleti szegélyén, a szigetsor kellős közepén fekszik a Guanahani-sziget. A sziget hossza kb. 12, szélessége 3 – 5 mérföld, közepén egy nagy tó található, amelyet sok apró tó vesz körül. A sziget lakott volt. A helyi lakosokat az admirális indiánoknak nevezte el, ők lukajoknak nevezték magukat. A tainók családjához tartoztak. Ez a nép élt a Nagy-Antillákon Kuba és Haiti-szigetén is.

A szigetlakók Kolumbusz érkezésekor az európaiak által akkor még ismeretlen növényeket – pálmaliliomot, jamszgyökeret és kukoricát – termesztettek, hálóval halásztak, pálmalevelekkel fedett kunyhókban laktak, fegyvereik csontból és halfogból készültek, csónakkal (monoxilon) és kenuval (canoe) közlekedtek. Szellemeket imádtak és kőből vagy fából készítettek bálványokat. Vidáman éltek, főtereiken a „batejákon” énekes és táncos ünnepségeket, „areitókat” rendeztek. Gyantával átitatott fűből készült tömör labdával labdarúgáshoz hasonló játékot játszottak.

Kolumbusz hajói a Hosszú- vagy Fernández-öbölnél közelítettek. A szigetlakók barátságosan fogadták őket.

Kolumbusz így jellemezte a népet: „Papagájokat hoztak nekünk, és gyapotfonalat gombolyagban, hajítódárdákat és sok más holmit, s mindezt elcserélték más tárgyakra, amelyeket mi adtunk nekik. De nekem úgy tűnt, hogy ezek az emberek szegények. Mind meztelenül jártak, ahogy az anyjuk megszülte őket (...) Minden ember, akit én láttam, fiatal volt még és jó testalkatú. Testük, arcuk nagyon szép volt, a hajuk azonban durva, akárcsak a lovak sörénye és rövid, a bőrük pedig olyan színű, mint a Kanári-szigetek lakóié, akik nem feketék és nem fehérek. Néhányan kifestik magukat fekete festékkel, mások vörös festékkel; ismét mások azzal, ami a kezük ügyébe esik, némelyikük az arcát festi, mások meg az egész testüket, de vannak olyanok is, akik csak a szemüket vagy az orrukat. Nem viselnek és nem ismernek vasfegyvereket: amikor megmutattam nekik kardjainkat, megragadták az élénél és tudatlanságukban megvágták ujjaikat.” ^[3]

Az admirális ünnepélyes szertartás keretében birtokba vette a Guanahani-szigetet és San Salvador (Szent Megváltó) névre keresztelte.

A szigeten Kolumbusz aranyat, fahéjat, borst, szegfűszeget és egyéb más fűszert keresett, s mivel nem talált továbbindultak délnyugati irányba a legközelebbi sziget felé. A San Salvador-szigetről magukkal vittek 7 embert, amelyből 2 ember a következő napon megszökött, a többiek pedig meghaltak a hajón.

Kuba [szerkesztés]

A hajók a San Salvador-szigetet elhagyva két hétig haladtak dél felé a Bahama-sziget körüli vizeken.

Kolumbusz jelölte a térképen a szigeteket:

• Santa María de Concepción-sziget (ma Rum-sziget)
• Fernandina-sziget (ma Hosszú-sziget vagy Long Island)
• Izabella-sziget (ma Crooked-sziget)

A tengerészek minden szigeten felfedeztek valami újat, olyan tárgyakat, amelyeket ők még nem ismertek, sőt az ázsiaiak, afrikaiak sem. Fernandinán a függőágyat, a szivart tabacónak nevezték, a növényt (dohány) pedig kajibának.

1492. október 24-én Kolumbusz Kuba felé indult, ahova 1492. október 28-án meg is érkezett. Itt új gyümölcsöket, valamint a burgonyát és a kukoricát ismerték meg és ameddig a szem ellátott szárazföld terült el. A szigetlakóknak semmilyen négylábú háziállata nem volt. Az uralkodó egy király volt.

November 13-án kelet felé indult az admirális, hogy megkeresse az Arany-szigetet. November 21-én eltűnt a Pinta, mert kapitánya (Martín Pinzón) elsőnek akart eljutni az aranybányákhoz.

A Santa María pusztulása [szerkesztés]

A Santa María replikája

December 5-én elérték a Bohio-sziget északnyugati csücskét. A szigetet Kolumbusz Hispaniola-nak, Spanyol-szigetnek nevezte el.

A sziget bal oldalánál Tortuga szigetét is elérték. A Tortuga név a spanyol teknősbéka szóból ered és a sziget formájára utal (ma Tortue-sziget).

Hispaniola nem volt lakatlan. Kb. 300000 taino indián élt ott. A szigetet az őslakosok Haitinek hívták.

Az admirális két hétig hajózott a partok mentén, majd december 19-én elérték a San Tommaso-öblöt (ma Acul-öböl).

December 24-én elérték a Szent-fokot (Punta Santa), melynek jelenlegi neve Cop-Haitien (Haiti-fok).

A Santa María ekkor rásodródott a korallzátony-vonulatra, az ütődéstől szétváltak a deszkák, a hajó megtelt vízzel. Már csak a Niña maradt, amelyen elég kevesen fértek el, így az emberek egy részét Hispaniolán kellett hagyni. A tengerészek tábort építettek, amelyet Villa de Navidadnak neveztek el (Navidad spanyolul karácsonyt jelent). Kolumbusz 1 évre elegendő élelmet hagyott, majd 1493. január 2-án elhagyta a Navidad-öblöt. Keleti irányban haladt Hispaniola északi partján. Január 6-án összetalálkoztak a Pintával, s együtt haladtak tovább.

Hispaniolának ezen a részén (északkelet) a ciguayo törzs lakott, akik nyílzáport árasztottak az idegenekre. Az admirális ezt a helyet Nyílhegy-öbölnek vagy Nyilas-öbölnek nevezte el. Ma Samanái-öbölnek hívják.

Kolumbusz továbbhajózott északkelet felé, Kasztíliába. A szél nagyon jó volt, így hamar elérték a Sargasso-tengert.

Hazafelé [szerkesztés]

Amikor elérte a 37. szélességi fokot, azaz Lisszabon szélességét, keletnek fordult. Az Atlanti-óceán szélességét kb. a 36 szélességi fokon szelte át. A hajók elérték az Azori-szigeteket és ekkor óriási vihar keletkezett. 1493. február 13-áról 14-ére virradó éjszaka a Pinta eltűnt.

A viharban annyira elsodorta a Niñát a szél, hogy Kolumbusz nem tudta biztosan, hogy hol járnak. Február 18-án elértek egy ismeretlen partot és horgonyt vetettek. A hajó mint később kiderült a Santa María-sziget partjainál vetett horgonyt. A sziget portugál birtok volt. Kormányzója elfogta a legénység pár tagját. Kolumbusz a szomszéd szigetre ment és a szabadon maradt legénységgel 3 nap múlva harckészültségben ismét megjelent a Santa Maríán. A helyőrségparancsnok a bajok elkerülése céljából elbocsátotta a letartóztatott tengerészeket.

Az admirális február 24-én újra kihajózott Kasztília felé. Február 26-án újabb viharba kerültek és a szél északkelet felé sodorta őket. Március 4-én hajnalba a Tejo torkolatánál lévő Sintra-hegységből kiszögellő Roca-fokhoz értek.

1493. március 5-én Ristello (Rastello) kikötőbe futott be a Niña. Kolumbusz értesítette II. János királyt megérkezéséről és március 8-án II. János válasza visszaérkezett. Az admirális látogatást tett, majd a király március 11-én elbocsátotta őt.

A Niña március 13-án kihajózott, másnap megkerülte a Szent Vince-fokot, majd a Saltés-zátonyt és a Vinto-folyón Palosba ment.

1493. március 15-én a Niña megérkezett Palosba.

Európa, ezáltal az Óvilág tehát 1493-ban megkapta az első információkat Amerika első földjeiről és negyed évszázad alatt a világ térképein pontosan kirajzolódtak az Újvilág körvonalai és az ősidőktől fogva ismert három világrészhez egy negyedik társult. Ennélfogva Amerika létéről Kínában, Japánban, Indiában, Arábiában, valamint Afrikában az ottlakók a spanyoloktól, portugáloktól és az őket kísérő jezsuita misszionáriusoktól, térképészektől szereztek tudomást első ízben.

Kolumbusz 1492-es felfedezései majdnem kétszeresére tágították a Föld oikumenét (=a lakott földet).

A második utazás [szerkesztés]

A második út jelentős szereplői:

• 5 nagy hajó
• 12 karavella

• Antonio de Torres kapitány
• Alonso de Hojeda lovag
• Don Juan Ponce de León
• Pedro Margarit
• Diego Álvarez Chanca

1492-ben Barcelonában egy katalóniai ember merényletet követett el Ferdinánd ellen, így a királyi párnak a városban kellett maradnia. Az indián foglyokat megkeresztelték, s az udvarban tartották. Hamarosan meghaltak. Ezt követően a királyi pár már a következő indiai expedíciót szervezte, s készítette elő. Az 1479-es portugál-kasztíliai alcacovasi béke értelmében a Kanári-szigetektől délre újonnan felfedezett szigetek II. János birtokába kerülnek.

Az admirális azt állította, hogy Kuba és Hispaniola a kanári vonaltól északra fekszik, de ennek valótlansága hamar kiderült.

Az alcacovasi egyezményt VI. Sándor pápa a királyi pár hosszabb kérésére módosította, így a Zöld-foki- és az Azori-szigetektől 600 km távolságra került a választóvonal. Ez azonban II. Jánosnak nem tetszett. Egyeztetésre került sor, majd 1494. június 7-én Tordessillas-ban (Kasztília) megszületett a porguáliai-kasztíliai-szerződés. A korábbi 600 km helyett 2200 km lett.

A tordessillasi szerződés a Kolumbusz által felfedezett földeket Kasztília birtokának ismerte el.

Az első expedíciót Kolumbusz készítette elő, a királyi pár azonban nem akarta, hogy a másodiknál is így legyen. Létrehoztak egy új hivatalt erre a célra. Ezt követően 1493. március 30-án kihirdettek egy rendeletet, miszerint az engedélyük nélkül senki nem hajózhat az „Indiákba”, az ott élő népekkel nem kereskedhet, a szállítások csak a korona általi ellenőrzés után történhetnek, az újonnan felfedezett földekre aranybányászat és földművelés céljára embereket kell költöztetni, akik kizárólag tisztavérű kasztíliaiak lehetnek. Ezeket a feltételeket a királyi pár 1493. május 29-én tudatta Kolumbusszal.

Az expedíció előkészítése [szerkesztés]

17 hajó előkészítését tervezték, több hónapra elegendő élelmiszerkészlettel, valamint a földműveléshez és az aranybányászathoz szükséges szerszámokkal. Szarvasmarhákat, juhokat, lovakat, sertéseket és öszvéreket is vittek magukkal. Szeptember közepére elkészültek a hajók. Utaztak földművesek, különböző mesteremberek, a kb. 500 fős legénység, matrózok, kormányosok, parasztok, lovagok, hivatalnokok, 6 szerzetes és orvos.

1493. szeptember 25-én elhagyták a kikötőt (Cádizt).

A következő útvonalon haladtak: Kasztília, Kanári-szigetek, Gran Canaria-sziget, Gomera (az első látogatással ellentétben ezúttal ágyúval fogadták az idegeneket). Gomera után nyugat felé hajóztak tovább és október 11-én elhagyták Hierót (Ferrót).

A második utazás

Az Atlanti-óceánon Kolumbusz délebbre ment, mint előző utazásakor. 22 nap múlva érték el a következő szárazföldet. November 3-a volt, amikor egy hegyes szigethez értek, amelyet az admirális Dominicának (Vasárnap) keresztelt. Ez az egyházi latin szerint a vasárnapot jelenti. A sziget bennszülötteit Kolumbusz kannibáloknak nevezte el.

Folytatták útjukat, így november 4-e és 13-a között a következő szigetek mellett haladtak el:

• Guadelupe
• Maria-Galante
• Santa María de Monserrate (ma Montserrat)
• Santa María la Redonda
• Santa María la Antigua (ma Antigua és Barbuda)
• Santa María de la Nieve (ma Saint Kitts és Nevis)
• San Cristobál
• San Eustatius
• Virgin-szigetek

November 14-én lehorgonyoztak Santa Cruz-szigetnél. Egy szigetcsoportnál voltak, amelynek Kolumbusz a Tizenegyezer szűz nevet adta. Később a nevet lerövidítették, így lett Virgin-szigetek. A tengerészek innen egy indiánlányt vittek magukkal.

November 19-én ismét egy nagy szigethez jutottak, amelyet a helyi lakosok Boriquen-(Boriken)szigetnek neveztek. Az admirális a San Juan Batista (Keresztelő Szent János) nevet adta neki. Ez a sziget ma Puerto Rico, melynek fővárosa San Juan.

November 27-én Kolumbusz és csapata elérték az a helyet, ahol korábban 39 társukat otthagyni kényszerültek. Ez volt a Novidad-öböl. A 39 ember azonban halott volt. Mohóságuk sodorta őket halálba: először az arany miatt egymással csaptak össze, majd az indiánokkal, mert asszonyaikra vetettek szemet. Az indiánok lemészárolták őket. December 7-én elhagyták az öblöt és kelet felé indultak.

1494. január 2-án partraszálltak. Ezt a szigetet az admirális Isabelának nevezte el. A hely nem volt szerencsés választás: a víz ihatatlan volt, rengeteg maláriaszúnyog repkedett, állandóan esett az eső, amitől mocsár volt. Ismeretlen betegség és hasmenés kínozta a telepeseket. Január végén a kapitány 12 hajót visszaküldött Kasztíliába egy segítségkérő levéllel, amelyet a királyi párnak írt. 1494. február 2-án elindultak a hajók, de csak feleannyi áruval érkeztek vissza, amennyire szükség lett volna.

A betegség sok emberrel együtt Kolumbuszt is levette a lábáról. Januártól ágyban feküdt. Az emberek lázongtak az élelemhiány és a körülmények miatt, de sikerült elfojtani.

1494. március 14-én az admirális elindult csapatával a korábban hallott Cibaoország felé. Hispaniolát 4 hegylánc szeli át. A Középső-Kordillerák a fő hegyvonulat, annál picit alacsonyabb az Északi-Kordillerák (a sziget északi partjainál). Cibaoország a hegyek közötti síkságon terül el. Ahhoz, hogy Kolumbusz és csapata eljussanak oda, át kellett kelniük az Északi-Kordillerákon. A hágót amin a hegyet átszelték az admirális Lovagok kapujának nevezte el.

Cibaoba érve Kolumbusz felépíttetett egy erődöt, amelyet Santo Tomasnak (Hihetetlen Tamásnak) nevezett el. 52 harcost hagyott ott. Március 29-én visszatért Isabelába. Az emberek rendkívül rossz állapotban voltak. Április 9-én minden járóképes ember (400 főt) elindított az erődbe. A Cibaoban élő emberek elhagyták a területet.

Az admirális ismét tovább hajózott egy következő expedícióra. Kb. 45-50 fővel ment. A hajók április 29-én érték el Kuba keleti csücskét, az Alfa- és Omega- vagy Kezdet és Vég-fokot (mai neve Maisi-fok). Kuba déli partja mentén hajóztak tovább. Május 1-jén egy nagy öbölbe értek, amelynek Kolumbusz a Puerto Grande nevet adta. Ma az öböl Guantánamo néven ismert.

A Guantánamo-öbölben találkoztak először indiánokkal. Továbbmentek, majd ismét egy nagy öbölbe kerültek. Azon a helyen ma Santiago de Cuba helyezkedik el. Élesen dél felé fordultak, a Jamaica-sziget felé. Május 5-én elérték Santa Gloriát (ma Szent Anna-öböl), Jamaica északi partján. Az ottani lakosok nem voltak békés természetűek. A tengerészek számszeríjjal rájuk lőttek, mire ők megijedtek, megfutamodtak. Az admirális kissé csalódott Jamaicában, ismét elindult Kubába, de ezúttal a sziget déli partja mentén nyugat felé. Május 15-én egy gyönyörű helyre érkezett. El Jardin de la Reinának, a Királynő kertjének nevezte el ezt a Kuba melletti szigetcsoportot. A hajók azonban innen is továbbvitorláztak, így a Batabanoi-öbölhöz értek. Megközelítették a Bahía Cortést, a Cortés-öblöt, Kuba nyugati csücskétől, a San Antonio-foktól az öbölig már csak hatvan mérföld volt hátra.

A hajók feneke megrongálódott, az élelemkészlet fogytán volt, így az admirális jobbnak tartotta ha visszatérnek Hispaniolára. 1494. június 12-én Kolumbusz kiadta a parancsot, hogy „mindenki a fedélzetre!”.

Június 13-án az admirális elindult visszafelé. A Királynő kertjéig a flottilla 25 nap alatt jutott el a rosszidő miatt, majd Jamaica felé vették az irányt. Kolumbusz dél felől megkerülte Jamaicát, augusztus 19-én elhagyta a sziget déli csücskét, a Morant-fokot és Hispaniola déli, még felderítetlen partja mentén halad Isabela felé, ahova szeptember 29-én érkezett meg. A hajókba állandóan behatolt a víz, a tengerészek fáradtak és éhesek voltak, az élelemkészletek kifogytak. Az admirális délről elindult, hogy megkerülje Jamaicát és Hispaniolát.

1494 nyarán új, kimagasló felfedezéseket tett. A világ térképein kirajzolódtak Kuba déli partjai, felfedezte Jamaicát és felderítette Hispaniola körvonalait.

1494. szeptember 29-én súlyosan betegen és járásképtelenül visszatért Isabelába. Siralmas kép fogadta. A hátrahagyott katonák szétszéledtek, az egész szigeten raboltak, fosztogattak, s írtani kezdték a védtelen indiánokat. Az admirális megpróbált rendet teremteni.

1495 végén sikerült aranyat találni Hispaniola déli partjától mindössze 30-40 mérföldnyire. Ezen a helyen alapította meg Bartolomé Colón Santo Domingo (Szent Domonkos) várost, amely később főváros lett.

1496. március 10-én Kolumbusz két hajóval elindult Kasztília felé. Június 11-én megérkeztek Cádizba. Ezzel véget ért a második út, amely összesen két évig és kilenc hónapig tartott.

Újabb felfedezők [szerkesztés]

Vasco da Gama
Közben a portugálok is készültek. I. Mánuel portugál király Vasco da Gamát bízta meg a 4 hajónyi raj vezetésével. Az expedíció célja teljesen titkos volt. Vasco da Gama 1497. július 8-án indult útnak.

John Cabot
1497-ben indult, majd egy évvel később újra, de az út során meghalt, így fia Sebastiano (Sebastian Caboto) irányította vissza a második expedíciót Angliába.

Alonso de Hojeda
Kolumbusz második útján is részt vett. Az útra Juan de la Cosa-t és Amerigo Vespuccit vitte magával. 1499. május 18-án indult.

Hojeda az út során felfedezte a mai Guyana partját, majd a Dél-Amerika északi partja mentén található Aruba- és Curaçao-szigeteket. Ezt a területet Hojeda Venezuelának (Kis-Velencének) nevezte el.

Pedro Alonzo Niño
Kolumbusz első expedíciója során kormányos volt. Három héttel Hojeda után indult.

Vicente Yañez Pinzón
A Kolumbusz első útján is részt vett kapitány 1499. november 18-án indult útnak. Az út során felfedezte a Tobago-szigetet.

A harmadik út [szerkesztés]

1496-ban Kolumbusz újra levelet írt Izabellának és Ferdinándnak. Július 12-én megkapta a választ miszerint fogadják őt a királyi udvarnál, hogy meghallgassák a jelentést a második expedícióról. Októberben, Burgosban kereste fel őket az admirális.

Hispaniolából rossz hírek jöttek. Kevés arany érkezett, s a telepesek folyamatosan elszivárogtak. 1496 közepére már csak kb. 700-800 fő tartott ki.

1497 áprilisában, amikor eldőlt az új expedíció kérdése, Kolumbusznak engedélyezték, hogy 330 embert vigyen magával. Először kérték, hogy bűnözőket is vigyen, de ebből semmi sem lett.

Az út kezdete [szerkesztés]

1498 tavaszára összeállt Kolumbusz újabb útja is. Hat hajó állt készen. 1498 májusának utolsó napjaiban a hat hajó Sevillából indult, majd május 30-án Sanlúcar de Barramda-ban hajóra szállt az admirális is és június 18-án elhagyták Funchal kikötőjét és elindultak Gomera felé.

Gomerától Hiero (Ferro) felé hajóztak tovább, majd délnek, a Zöld-foki-szigetek irányába tartottak.

A harmadik utazás

Az admirális 8 napot töltött a szigetcsoport fő szigetén, Sao Thiagóban, majd július 4-én kifutott a tengerre és délnyugat felé tartott, Sierra Leone szélességi foka felé.

Az úton meggondolta magát Kolumbusz és délnyugat helyett nyugat felé hajózott. Elérte az „Azorokon túli délkört”, amely a greenwichi hosszúsági körtől 35°-kal nyugatra szeli át az Atlanti-óceánt. Július 31-én szárazföld mutatkozott, de az admirális – a víz hiánya miatt – a Kannibálok-szigete, azaz a Kis-Antillák felé kitért.

Rövid út megtétele után az egyik matróz három hegyet látott, mire a Kolumbusz meggondolta magát és a hegyek felé indult. A sziget a Gabo de la Galera-foknál (Gálya-fok) lévő Trinidad volt. A Trinidad Szentháromságot jelent.

Augusztus 1-jén az admirális egy nagy öbölbe vezette be a hajókat. Az öblöt ma Erin-öbölnek hívják.

1498. augusztus 1-jén az öböltől déli irányba egy földkiugrást pillantott meg Kolumbusz. Ez a venezuelai Bombeador-fok volt. Ettől délre 6600 km-en át összefüggő szárazföld látszott egészen a Magellán-szorosig. Ez volt a dél-amerikai kontinens.

Augusztus 2-án a hajóraj Trinidad délnyugati csücskénél, az Arenal foknál lehorgonyzott. Itt Trinidad és Dél-Amerika összeszűkül. Az admirális ennek a helynek a Boca del Sierpe nevet (a kígyó torka) adta, amelyet ma Serpent-szorosnak hívunk.

Az Arenal-foknál találkoztak a helyi bennszülöttekkel. Trinidadot a karibok lakták, akik – ellentétben a Kis-Antillák lakóival – békés természetűek voltak.

A hajók az Arenal-fokot megkerülve bejutottak a Paria-öbölbe (a paria spanyolul gyöngyöt jelent), majd elérték a Paria-félszigetet. A Paria-öböl egy keskeny palackhoz hasonlít, amelynek a fenekén lévő nyílás a Boca del Sierpe-szoros, a nyaka pedig a Boca del Dragón (Dragon-szoros). A Dragon-szoros választja el a Paria-félszigetet Trinidadtól. Az öböl vize édes. Az édesvízfolyam itt találkozik a sós vízzel.

Az admirális átszelte a Paria-öblöt és a Dragon-szoros bejáratánál a Paria-félsziget déli partján kiszállt a partra. Európaiak öt nappal ezelőtt pillantották meg első ízben Dél-Amerikát.

1498. augusztus 1-jén pillantották meg és augusztus 5-én léptek első ízben az Óvilág lakosai az óriási kontinens földjére. Az admirális újabb hajózásából ismét hatalmas felfedezések születtek.

Következtetését – miszerint az általa korábban felfedezett szigetektől délre nagy szárazföldeknek, talán az ázsiai kontinens egyik kiszögellésének kell lennie – mindenképpen be akarta bizonyítani és ez 1498. augusztus 5-én sikerült neki.

A pariai indiánok az arawak családhoz tartozó indiánok, a tainók rokonai voltak. Dél-Amerika egész északi partvidékét és a közép-amerikai földszoros egy részét is ők lakták. Nagyszerű fogadtatásban részesítették az admirálist. Nyeregtetős kunyhóba vezették, kasszavával és chichával, egy kukoricából erjesztett pokolian erős, részegítő sörfélével vendégelték meg.

Augusztus 8-án Kolumbusz a Paria-félsziget déli partja mentén elindult nyugat felé. Elérte az Aguja-fokot (Tű-fokot), majd továbbhaladva eljutott a Margarita-szigetre, ahol rengeteg gyöngykagyló volt.

Az admirális megpróbált a Paria-öbölből nyugat felé kijutni, de nem volt kijárat, így kelet felé haladt és a Dragon-szoroson jutott ki a nyílt tengerre. A Paria-öbölbe négy folyó ömlik: Rio Grande, San Juan, Amana, valamint az Orinoco egyik ága. Kijutottak az Antilla-tengerre.

1498. augusztus 13-án az admirális elhagyta a Boca del Dragónt (Dragon-szoros). Flottilláját nyugat felé, Paria-félsziget északi partja felé vezette és másnap felfedezte a kis Margaria (Gyöngy)-szigetet. Itt igen sok gyöngy volt, de Kolumbusz minél hamarabb Hispaniolában akart lenni, ezért elindult északnyugat felé. Az Antilla-tengernek ezen a részén erős keleti áramlás van. A hajókat nyugat felé sodorta, így a hajók Hispaniola déli partját nem a sziget új fővárosánál, Santo Domingonál, hanem attól 120 mérfölddel nyugatra érték el. Ez augusztus 21-én történt. A hajók az Alta Velának is nevezett Beata-szigetnél vetettek horgonyt.

A flottilla 1498. augusztus 31-én befutott Santo Domingo kikötőjébe. A harmadik út ezzel szerencsésen véget ért. Mindössze 92 napig tartott, de Dél-Amerika felfedezését eredményezte.

Az admirális súlyos betegen tért vissza Hispaniolába. Szeme bevérzett, néha cserbenhagyta a látása, kötőhártya-gyulladása volt, de zöldhályog is lehetett. Santo Domingoban választott lakhelyet. Kb. 100 kunyhó volt itt mindössze meg Colón ideiglenes rezidenciája.

A negyedik út [szerkesztés]

A negyedik út jelentős szereplői:

A negyedik utazás

Az expedíció 1502. április 13-án indult el Sevillából. Cádizba ment, ahol megrakták a hajókat élelemmel és onnan május 9-én indult a Kanári-szigetek irányába. Június 15-én elérték a Martinique-szigetet, majd északnyugati irányba, Kuba felé tartottak. Pusztító hurrikánba kerültek, amely szétszórta a hajókat. Július 3-án a Puerto Viejo del Azua-öbölben, Santo Domingótól ötven mérföldnyire nyugatra találkoztak újra. Egy hetet várakoztak, majd Jamaicát délről megkerülve észak felé a Kuba környéki Királynő kertjei felé indultak, onnan pedig délnyugati irányba. Július 27-től július 30-ig – 3 nap alatt – átkeltek az Karib (Antilla)-tengeren és rábukkantak a Bahia-szigetekre (Islas de la Bahia, Bay-szigetek). Az admirális kelet-délkelet felé haladt tovább.

A partot, amely mentén Kolumbusz haladt, Hondurasországnak (honduras spanyolul mélységet jelent) nevezte el. Honduras partja eleinte kelet felé húzódik, majd az admirális által Gracias á Dios (Hála Istennek)-fokra keresztelt helynél meredeken délnek fordul. A mai Nicaragua partjai mentén haladtak a hajók. Az ívóvíz elfogyott, ezért csónakkal indult a partra pár ember, de a homokzátonyon egy csónak elsüllyedt, így pár ember meghalt. A folyónak a mai neve – ahol a szerencsétlenség történt – Rio Grande, de az admirális annak idején Rio de los Desastresnek (Szerencsétlenség folyója) nevezte el. A San Juan del Nortei-öböl után következő országok Kolumbusz Cariainak nevezte el, mert az indiánok így nevezték. A mai neve Costa Rica. Puerto Limónban lehorgonyoztak és pár napot ott tartózkodtak. Indiánokkal találkoztak.

Október 5-én indultak tovább. A Costa Rica és Panama határán található Almirante-öbölbe (ma Moszkító-öböl) hajóztak. Az öbölnél a Chiriquí-laguna mélyedt a szárazföldbe. Innen 10 napi tartózkodás után kelet felé indultak.

November 2-án a Puerto Belló (Szép kikötő)-öbölhöz értek, majd 1 hét múlva befutottak a Puerto de Bastimentos (az Élelem kikötője) kikötőbe. November végén már a Retrete (Menedék) kikötőnél jártak. Mai neve Puerto de Escribanos (az Írnokok kikötője).

Nyugat felé hajóztak tovább, majd december 5-én ismét horgonyt vetettek Puerto Bellóban. Feltámadt a nyugati szél, így inkább kelet felé fordultak. A szél rendkívül erős volt, ezért az admirális kénytelen-kelletlen nyugat felé vezette a flottát.

1503. január 6-án Kolumbusz a Belén-folyó torkolatához vezette a hajókat és Santa María de Belén néven telepet alapított. A telepet megtámadták az indiánok és a támadás során Diego Tristán meghalt.

A többi – három – hajó 1503. április 16-án elhagyta a Belén torkolatát. Kolumbusz május 1-jéig kelet felé haladt a panamai part mentén, majd a Cabo Marmóreó (Márvány-fok)-foknál észak felé fordultak.

Május 12-én Kubába vagyis a Királynő kertje szigeteihez érkeztek. Onnan Kolumbusz Jamaicába szándékozott menni és 1503. június 25-én hajóit a Santa Gloria-öbölbe (ma Szent Anna-öböl- Saint Ann's Bay) vezette. A hajókkal kikötöttek és hosszú hónapokon át ott vesztegeltek. Diego Méndez és útitársa két kenuval Jamaicától a Hispaniola nyugati részén fekvő Tiburon-fokig evezett. Onnan Santo Domingóba ment, majd 1504 júniusának végén a Santa Gloria-ögölbe küldött egy hajót, amely június 29-én vissza is indult Santo Domingóba.

Az admirális 1504. augusztus 13-án érkezett Santo Domingóba, amelyet – sajnos a tengerészek elég jelentős részét hátrahagyva – hamarosan, szeptember 12-én el is hagyott. 1504. november 7-én tértek vissza Spanyolországba.

Kolumbusz negyedik útja két évig, öt hónapig és huszonnyolc napig tartott.

Kolumbusz utolsó évei [szerkesztés]

Kolumbusz november 8-án Sevillába utazott és ott a Santa María negyedben élt. Betegsége – a podagra – ágyhoz kötötte.

Közben a királynő is súlyos beteg lett és december 3-án meg is halt. Kasztília koronáját Izabella lánya Johanna örökölte, aki I. Miksa fiának, a Német-római Birodalom császárának (Habsburg Fülöp burgundi herceg) volt a felesége. Johanna lelki beteg volt, ezért férje Burgundi Fülöp Ferdinánd és veje között megindult a harc.

Az admirális utolsó levelét 1506. április végén írta az új királyi párnak Johannának és Fülöpnek. 1506 május elején Valladolidba utazott. 1506. május 19-én végrendelkezett, majd május 20-án elhunyt. A helyi ferences kolostorban temették el.

Hamvait Valladolidból Sevillába vitték. Ekkor Ferdinánd egy kétsoros feliratot vésetett Kolumbusz sírkövére: „A Castilla y León / Nuevo mundo in Colón.” (Ő ekkor már tudta, hogy Kolumbusz egy új világot fedezett fel.)

A 16. század közepén Kolumbusz földi maradványait Sevillából Santo Domingóba szállították és a székesegyház szentélyében temették el. Ugyanide temették öccsét Bartolomét és fiát Diegót, valamit unokáját Luist is.

1759-ben Spanyolország átadta Franciaországnak a Hispaniola-sziget keleti felét. Az admirális hamvait Havannába szállították. 1898-ban Spanyolország elvesztette Kubát. Az admirális hamvait a spanyol kormány hazavitette Sevillába. Jelenleg Kolumbusz a sevillai székesegyházban nyugszik.

1877-ben a Santo Domingói székesegyház felújítása során egy ólomládát találtak, amelyből megállapíthatóan 1795-ben nem az admirális, hanem Diegó hamvait szállították Havannába. Ezt azonban teljes bizonyossággal azóta sem állítják.