A múmiák neve az arab mumijá szóból ered,amelynek jelentése "bitumen".Akésőbbi időkben élő arabegyipzomiak tudni illik úgy hitték,hogy a holtak testét bitumenben áztatták,és ezzel konzerválták.Ez tévedés ugyan,de röntgennel kimutatható,hogy némely gyolcskötést olyan elegyben áztatták,amely tartalmazott bitument.

Az ókori egyiptomi királyok és előkelőségek bebalzsamozott földi maradványait sírokba - néha piramisokba- temették,és melléjük helyezték mindennapokhoz szükséges tárgyakat és élelmiszereket is.Az egyiptomiak hittek abban,hogy ha a test megörződik,akkor a túlvilági életben a lélek visszatérhet bele.A múmiák tanulmányozása hasznos ismeretekkel gazdagította az emberiség történetével foglalkozó tudományt.Így például a röntgenvizsgálatok hozzájárultak a balzsamozás módszereinek megismeréséhez,valamint az ókori egyiptomiak egészségének és fogainak állapotáról is újabb adalékokkal szolgáltak.

A kairói Egyiptomi Múzeumban 1967 és 1978 között amerikai tudósok hordozható röntgengéppel vizsgálták a királypk múmiáit.A múmiákt nem lehetett elmozdítani,ezért csak a fakoporsón keresztül tudták röntgenezni őket.

Angliában 1975-ben a Manchester Múzeumban lévő 17 múmiát jobb feltételek között tanulmányozhatták.A tetemeket átszállították a Manchesteri Királyi Kórházba,ahol a röntgengéppel az egész testet körbe lehetett járni.Az egyik múmiát még ki is bontották,a röntgenképeket pedig kivetítették egy ernyőre és úgy vizsgálták.

Az Újbirodalom (i.e. 1600-1000 körül) fáraóival kapcsolatban az Egyiptomi Múzeumban készült röntgenfelvételek megkérdőjeleztek az uralkodó dinasztiákkal kapcsolatos néhány,korábban elfogadott kor- és rokonságmeghatározást.A csontozat elváltozásaiból következtetett életkor azt bizonyítja,hogy a fáraók általában jóval fiatalabban haltak meg,mint az addig hitték.A koponya méreteinek számítógépes vizsgálata jelentős különbségeket tárt fel azoknál a fáraóknál,akiknél eddig azt hitték,hogy rokonok.A röngen azt is kimutatta,hogy a fáraó és fáraófeleség köszvényes volt.

Fogfájós egyiptomiak

Annak ellenére,hogy az egyiptomiaknak általában nem szuvasodtak a fogaik,rendkívül sokféle fog- és állkapocsbetegségben szenvedtek.A röntgenezéskor láthatóvá vált,hogy a múmiák fogai erősen lekoptak,ami ínygyulladást,illetve krónikusínyxmegbetegedést is okozhatott .Tályogra is számtalan jel utalt.Sok múmiánál pedig állkapocs-rendellenességet állapítottak meg.

Az egyiptomiak sok kenyeret ettek - a görögök "kenyérevőknek" nevezték őket -,ám fogbetegségeiket nem csak a durván őröltgabonaokozta.A kenyérrel rengeteg homokot is megettek,amely a széllel került bele aratáskor vagy a lisztőrléskor,sőt homokot használtak a kézimalmoknál az őrlés megkönnyítésére.A homok más betegségeket is okozhatott: az egyik Manchesterben őrzött múmia tüdőszövetének elektronmikroszkópos vizsgálata kimutatta,hogy az elhunyt tüdőbeteg volt.

Hogyan készítették a múmiát?

A múmiákon végzett sokéves vizsgálatot egyértelművé tették,hogy az idők során,amíg a balzsamozást alkalmazták - tehát körülbelül i.e. 2800-tól egészen az i.sz. 640 körüli arab hódításig -,a módszerek eltérőek voltak,és a tudás színvonala is változott.A tartósítási eljárások i.e. 1000-950 táján voltak a legsikeresebbek,abban az időben,amikor Ámon-Ré főpapjainak teljhatalmuk volt.Salamon és Dávid ült ekkor Izrael trónján.

Hérodotosz szerint a mumifikálás 70 napot vett igénybe.A balzsamozást háromféle minőségben és áron vébezték.A legdrágább eljárás során az orrlyukakon keresztül eltábolították az agyvelőt,majd kovakőkéssel egy oldalt ejtett vágáson át,általában a szív kivételével,kiemelték a testből a belső szerveket.Ezt követően kiszárították a testet.Kevésbé volt költséges az a módszer,amikor nem vették ki atestből a belső szerveket,hanem kiszáradás előtt cédrusolajat fecskendeztek bele.A legolcsóbb eljárás az volt,amikor mindössze kiszárították a testet.

Hérodotosz beszámolója abból az időböl származik,amikor a mumifikálás tudománya már hanyatlóban volt.A korábbi időkben az volt az általános,hogy kivették az agyvelőt és a belső szerveket,és a testüregbe többek közt fűrészport,gyolcsot meg iszapot helyeztek.A balzsamozási technika fénykorában apró bevágásokonát a bőr alá is helyeztek tartósítószereket.

A szárítás körülbelöl 40 napig tartott,és erre az időre a testet száraz nátronba (kristályszóda) rakták.Ezután olajokkal kenegették,fölékesítették,vászontekercsbe csavarták,vallási szertartásokat végeztek körülötte.A pólya külső rétegét átitatták méhviasszal,és enyvvel kenték be.

A belső szerveket is nátronban szárították ki,mielőtt a test mellett álló négy lezárt edénybe,az ún. kanópuszokba helyezték volna őket.De volt egy olyan korszak,amikor a belső szerveketfeldarabolták,és felhasználták a holttest tartósítására.

A bepólyált múmia arc- és mellkasmaszkot kapott,amely gipszréteggel bevont vászonból készült.Ezt esetenként bearanyozták,szemet és szempillákat festettek rá.Némelyiket előbb test alakú,majd szögletes fakoporsóba helyezték,és végül a múmia egy általában kőből készült külső koporsóba vagy szarkofágba került,amelyre díszitésül rituális szövegeket véstek,hogy azok óvják a lelket útja során.